Inárcs egy fogalom

 

Az inárcsi színjátszás 27 éves, és az amatőr színjátszásban fogalom. Az inárcsiakat nem sérti az amatőr mint jelző, hiszen pusztán annyit tesz, hogy nem ebből élnek. Mindenkinek van főállása, és heti egy próbát tartanak. De Inárcson a színházcsinálás szinte életforma, 80 színjátszó jut a falu ötezer lakosára, és minden korosztály érdekelt. Az inárcsi színjátszás lényege a közösségiség, a műhely jelleg, a bizalom önmagukban és egymás ízlésében. E szellemiség az alapítók, Kovácsné Lapu Mária és Kovács Géza nevéhez fűződik, s azóta is ez határozza meg működésüket. Ennek jegyében készült a Komlón is nagy sikert aratott Életben ragadtak című előadás is, amelyet a Kb. 35 nevű formációban játszanak.

A közös gondolkodás alapja az Egy komoly ember című film volt, ebből kiindulva próbáltak a saját életükből improvizációkat létrehozni a helyzetekre, s csak utóbb jegyezték le a szöveg mintegy 99%-át.

Az inárcsiak szemléletének fontos eleme, hogy saját fesztiváljukon másként szervezik a szakmai beszélgetéseket, mint bárhol másutt. Náluk nincs kiemelt nézőpont, a résztvevők közösen vitatják meg egymás munkáját, sokszor keményebben, mint  bármely zsűri vagy felkért hozzászóló más fesztiválokon.

Belső vágy készteti őket a színjátszásra és a fesztiválszervezésre, jó házigazdák, de jó vendégek is – ezt a komlói fesztivál szervezői és résztvevői is megtapasztalhatták.

Kövess minket a Facebookon!

Comments are closed.