Tóték és Kalamona: Tűzvarázslás, szenvedély

IMG_6125

Különleges és varázslatos a Teleszterion szabadtéri tűzszínháza. A tűzjáték igazi mutatvány, a szabadtéri előadás igazi színház. Megszámlálhatatlan, mert állandó mozgó cselekvő, hullámzó, zúduló, átöltöző tizenéves állunkat leejtő módón varázsol a tűzzel. Ettől aztán első pillanattól megteremtődik mese világokat – alsó, felső középsőt – átívelő mágiája.


De nemcsak a tűz teremt poklot és eget, hanem a szereplők mozgása, tánca. Fizikai színház ez, remekül képzett fiatalokkal, akik a szabad tér megkövetelte energiával teszik dolgukat. A történetvezetés világos, a helyzetek pillanat alatt felrajzolódnak, a képek magával ragadóak. A mozgás nyelvén elbeszélt cselekvés világos és kifejező. Gyönyörűek a színes cigány színkavalkádot idéző jelmezek. Van színház, ami energiát ad, és élni támad tőle kedve az embernek. Ilyen jó energiájú előadás ez is. A végén táncolni hívják a lakodalomba a nézőket, aki mennek is szívesen olyan rokonszenvesen csalogatják be őket a játszók színházünnepükre. S táncolnak velük, de úgy, hogy mindvégig a vendég mozgását tükrözik, a vendég táncát járják, gyerekét és felnőttét egyaránt. Talán a zene sok: túl erős, túl hangos, túl illusztratív, túl ismert, és túl sokféle. Egy zenekar, az élőzene nagyot dobna még ezen a produkción. S nem kísértene, de igen halványan show-szerűség. (Mert leheletfinom az arány a színes világítás és a tűz természetessége között, a kortárs tánc, mozgásszínház és a néptánc között.) Ám már így is olyan rendkívüli és utánozhatatlan ez a Szélkötő Kalamona, hogy bátran el lehetne küldeni szerte a világba különféle fesztiválokra Avignontól, Wroclawig siker lenne akárhol, jó hírét vinné a magyar színháznak.

IMG_5518
A megbolyduló világ, a jelentését vesztett szavak, a szertefutó valóság – ahol senki se látszik akkorának, mint amekkora, különösen nem az „őrnagyok”, a hatalom emberi -, mindennek szürreális képét adja a lendvai előadás. Elemi erejű, vad és eredeti, jelentéses és mulattató megoldások sokasága érzékelteti ezt az eszelős világot. Cipriani professzor egy gyakran kihúzott jelenetben pulton lovagolva magyarázza el az új kor eszelős kor filozófiáját, hogy egy bolond világban az őrület a normális válasz. Egy-egy helyzetet mintegy filozofikus bohóctréfát bontanak ki. Remek groteszk némafilm, ahogy a falu népe toporogva várja a fontos vendéget. Találó, ahogy Ágika az őrnagy sapkáját felvéve maga is kis diktátorrá válik és terrorizálja szüleit, vagy szintén ő katonacsizmát és zubbonyt ölt, hogy valami bizarr szexuális (katonás) szerepjátékkal csábítsa el az Őrnagyot. Pazar lazzi, Tót bizarr terápiája: hintaszékébe ringatva, próbálják kipréselni belőle a következtetést; miszerint nagyobb margóvágó kell a kicsi helyett. Fájdalmas groteszk, ahogy az eszelős és démoni postás gyötrődve szájába tömi a Gyula halálhírét hozó táviratot, miközben a kocsmadíva a holnapról énekel. Összetett és gondolat fűtötte teátrális hatások ezek: kitűnő élőzene, dalok, játékok, furcsa akciók. A szereplők szenvedélyek megszállottjai, ezt hozzák a kisreáltól elrugaszkodó lendületesen markírozó, de motivált és gondolattal megtámogatott játékukkal.
Aztán persze van számos első (nulladik) körös ötlet, mint a rossz helyesírású köszöntő tábla. A helyzetek etűddé duzzasztása és kibontása és a kevés húzás hosszúra duzzasztja, és meglehetősen tempótlanná teszi a produkciót. A szimultán tér – kocsma baloldalt, Tóték jobbra, hátul budi, és az hogy a néhány külső jelenet a színpad elején van, beszorítja a játékot. Tóték háza a kis térbe préselődik, és a jelenetek többsége így egy alig bejátszható térbe kerül. Szinte minden jelenet „artisztikusan” és fölöslegesen alulvilágított; fárad a szem és a figyelem. Mindez mégsem tudja felülírni, hogy ez egy jóféle, energikus színészettel elővezetett, eredeti, érdekes és értékes Tóték előadás.
-P.B

Kövess minket a Facebookon!

Comments are closed.