Zsűri-szemmel: Kb. 35 (Inárcs)

Az inárcsi Kb. 35 társulat rendszeres vendége a KASZT-nak, most a Ti, mint én produkcióikkal érkeztek a fesztiválra.

A darab szinopszisa szerint adott az anya, a pultos, az orvostanhallgató, a más, a random csávó, meg aki befordult. Mindenki menekül saját élete nehézségei elől. Csatlakoznak Ferihez, hogy a világ elől elvonulva elkészítsék a világ legjobb zenei albumát. Zenélni ugyan nem tudnak, de ez nem zavarja őket, Ferit sem, csak néha. A zenén keresztül szabadítanák fel magukat válságuk alól. De kicsoda Feri? És mi a zenekar neve? Előadásunk középpontjában a válság, mindenki, bárki válsága áll. A korábbiakhoz hasonlóan ismét improvizatív módon dolgoztuk fel a témát. A produkcióban nagy jelentősége van a zenei kísérletezésnek, ami azért is érdekes, mert többségünk hangszeres tudással nem rendelkezik. Hiszünk abban, hogy az alkotás bárki számára nyitva álló lehetőség, nem pedig kiváltság. Nem a tehetség határozza meg az alkotót, hanem a tenni akarás iránti vágy.

A zsűrinek ezzel az előadással több problémája is akadt és nagyon őszintén meg is osztották ezt a csoporttal, amelytől már láttak sokkal jobb bemutatókat is.

Pataki András elemzését úgy kezdte: nem azon az úton indult el a csapat, amely segítette volna azt, hogy létrejöjjön a darab és az előadás. Ő ezt a produkciót sikertelennek tartja. Véleménye szerint nagyon rossz tempóban játszottak a szereplők, akik szavai szerint „babráló” realisztikus jelenetek sorát vonultatták fel az abszurdot megkövetelő helyzetekben és így teljesen magánügyük maradt mindaz, amit mondani akarnak és a közönség kimaradt mindebből. „Nagy állások, nagy érzések, célt tévesztett játék született, ziláltnak éreztem az egészet kis csillanásoktól eltekintve – erről is beszélt a rendező, aki azt mondta, nehéz volt nézőként elviselni a darabot, mert nem derült ki mit és hogyan akar elmondani a művel.

Regős János azzal folytatta, hogy a csapat bátor kísérletbe fogott, de ez nem sikerült, nem tudott létrejönni, működni a produkció. Nagy labirintusba vitték a nézőket és nem adtak hozzá eligazodási útmutatót, kulcsot. Az előadás döcögött, eltávolodtak tőle a jelenetek, problémásnak látta az időkezeléseket, ő úgy fogalmazott: zavarban volt az előadástól, nem értette, miért is jött létre.

Németh Ákos is azt mondta ő sem tudta megszeretni az előadást. Majd úgy folytatta, szerinte a legfőbb oka, amiért mellé ment az inárcsiaknak ez a próbálkozásuk, mert úgy tűnt a nézőnek, hogy történetet akarnak számára elmesélni, de ez a történet követhetetlen. Egy történet úgy célszerű megírni, hogy az haladjon, de jellemezze a szereplőt és ennek egyszerre kell működni. Rossz tempóban zajlott a színpadi játék, a realisztikus stílus hirtelen szürreálissá vált. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közönség kezét nem lehet teljesen elengedni, a képzeletére bízni a látottak, útvezetőt, nyomjelzőt ők is várnak az alkotóktól.

Hűvösvölgyi Ildikó bevallotta: nyomasztó volt ez a színházi élmény, s neki sem vált világossá, kinek is szánták ezt az előadást. Nem derült ki számára, miért is követik a darabbéli vezetőt, hiszen egy ilyen személyiség embernek hatással kell lenni a többiekre, kohéziós erőként működve és ő ezt most nem látta megvalósultnak. Jó lehetősége nyílt a szereplőknek, hogy szinte testközelben érezhették a közönséget a játék közben, ilyenkor szinte eszköztelenül tud a színész dolgozni, s legtöbbször ez tökéletesen működött is. Ő úgy értékelt: nem tudta magával ragadni a produkciók.

 

V.R.

Kövess minket a Facebookon!

Comments are closed.